Az Önkormányzati Vezetést Támogató Programot a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége az Európa Tanács módszerének alkalmazásával hajtja végre Magyarországon. A módszer adaptálása 2008-ban kezdődött, amikor magyar szakértők alakították át a nemzetközi gyakorlatban használt településvezetést értékelő kritériumrendszert a hazai gyakorlatra alkalmazható formára.

A program keretében 2008 óta végzünk települési Támogató Értékeléseket, amelyek során olyan gyakorló szakemberek elemzik a kiválasztott település helyzetét és településvezetési gyakorlatát, akik több éves tapasztalattal rendelkeznek az önkormányzati munka különböző területein, és munkájuk során hasonló problémákkal és kihívásokkal küzdenek, mint az érintett település. A program célja, hogy olyan elemzés készüljön, amely alkotó gondolkozást indíthat a legfontosabb települési ügyekről, valamint gyakorlati és konstruktív javaslatokat tesz olyan kitörési pontokra, amelyekkel a helyi problémáknak legalább egy része kezelhetővé válhat.

Dunaföldvár Támogató Értékelését a város önkormányzatának kezdeményezésére és a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány Támogatásával végeztük 2010 áprilisában. A helyszíni beszélgetésekre április 6. és 9. között került sor. A városvezetés nyitottságának és előretekintésének bizonyítéka az a tény, hogy Dunaföldvár vezetése egy ilyen elemző programba belépett. A települési szereplők közösséget érintő ügyek iránti érdeklődését és elkötelezettségét jelzi, hogy szinte minden meghívott eljött az interjúkra, és még önként jelentkezők is csatlakoztak, hogy ők is hozzátehessék véleményüket az elemezéshez és gondolkodáshoz.

A Támogató Csoport tagjai voltak:

Weinek Leonárd, Zugló polgármestere
Atkári János, a Pénzügykutató önkormányzati igazgatója
Békés Bence, a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány szakértője
Bencsik Balázs, Háromfa jegyzője
Dr. Pallai Katalin, az Európa Tanács szakértője
Sabján Katalin, a TÖOSZ nemzetközi titkára
Dr. Zongor Gábor, a TÖOSZ főtitkára

A Támogató Csoport a helyszíni munka során több mint 60 interjút készített települési szereplőkkel, akik között voltak önkormányzati alkalmazottak és vezetők, a környező települések polgármesterei, a helyi civil szervezetek képviselői, helyi vállalkozások vezetői és a helyi lakosok különböző csoportjainak képviselői.

A program keretében végzett munka nem adhat teljes képet és mély elemzést a településről, de kiterjedt a releváns önkormányzati dokumentumok áttanulmányozására, és elég interjút készített ahhoz, hogy fontos következtetéseket lehessen levonni Dunaföldvár problémáira és lehetséges választásaira vonatkozóan. Ennek ellenére a jelentésben megfogalmazott kép nem tekinthető sem objektívnek, sem bizonyítottnak. A Támogató Csoport tapasztalatait összegzi a rendelkezésre bocsátott információk alapján. Célja az, hogy gondolkozási folyamatot és párbeszédet indítson el a településvezetésen belül és a települési szereplők között arról, hogyan tudnák Dunaföldvár életét jobbá tenni. Ezt a funkciót a jelentés – reményeink szerint – ebben a formában is betöltheti.

Alapelvek

Mielőtt a településre vonatkozó gondolatainkat összegezzük, érdemes röviden összefoglalni, hogy milyen felfogással érkezett a Támogató Csoport a településre.

Szemléletünkben meghatározó, hogy az önkormányzati rendszert azért tartjuk értéknek, mert megfelelő működése esetén alkalmas lehet arra, hogy a helyi sajátosságok és szükségletek mérlegelése alapján olyan működésmódokat és szolgáltatásokat alakítson ki, amelyek érzékenyen reagálnak a helyi problémákra, illeszkednek a lakók elvárásaihoz, és a helyi folyamatokat hatékonyan tudják az elvárások irányába befolyásolni.

Ahhoz, hogy az önkormányzat ennek a kihívásnak meg tudjon felelni, a szakmaiság mellett arra is szükség van, hogy kialakuljanak azok a csatornák, amelyeken keresztül a politikai és szakmai döntéshozás kommunikálni tud a lakosokkal és érintettekkel. A kommunikációnak két iránya van: egyrészről szükséges a helyi közügyek átláthatóságának biztosítása és a szereplők hatékony tájékoztatása az önkormányzati szándékokról és tevékenységekről, másrészről szükséges, hogy kialakuljanak azok a közlésmódok és csatornák, amelyeken keresztül a települési szereplők közvetíthetik véleményüket az önkormányzat felé. E második kommunikációs irány is szükséges ahhoz, hogy az önkormányzat kövesse és értse a települési szereplők szükségleteit, elvárásait és esetleges sérelmeit. Hatékony kétirányú kommunikáció nélkül alig van esély arra, hogy az önkormányzat a tevékenységeit a szükségletek és elvárások szerint optimalizálja.

Szemléletünk másik fontos eleme, hogy az önkormányzatiságot a közösségszerveződés nem csak közjogi, hanem társadalmi eszközének is tekintjük. Ez egyrészről azt jelenti, hogy az önkormányzat nem kizárólag a kötelező feladatok szigorúan jogszerű, napi működtetésével támogathatja a település életét, hanem a közösség szükségleteire és igényeire érzékenyen reagálva formálhatja a közszolgáltatások nyújtásának módját és a hozzáférés részleteit. Másrészről azt jelenti, hogy az önkormányzatnak az is feladata, hogy a közszolgáltatásokat és helyi kezdeményezéseket olyan közös mederbe vezető stratégiát alkosson, amelyben egymást segítő rendszerben javítják a település életminőségét és jövőjét.

Az önkormányzatiság ilyen felfogása feltételezi, hogy az önkormányzat a települési élet minőségéért és jövőjéért nem egyedül dolgozik. Partnerei azok a felelős polgárok, civil szervezetek és vállalkozások, akik, illetve amelyek részt vesznek a helyi közügyekben, nyomon követik a képviselők munkáját, és támogatják a kívánatos folyamatokat. A részvétel ad esélyt arra is, hogy a polgárok megértsék az alapvető döntési kényszereket (vagyis, hogy korlátos források esetén valami választása más dolgok feláldozásával jár) és azt, hogy a szolgáltatások biztosításához ellenszolgáltatásokra van szükség. Felelős polgár és nyitott, demokratikus önkormányzat ugyanazon érem két oldala.

Az önkormányzatiság erősödését az önkormányzat azzal támogathatja, hogy olyan településvezetési rendszert alakít ki, amelybe az általa képviselt polgárokat és a többi települési szereplőt bevonja azért, hogy velük együtt dönthessen alapvető kérdésekben, amelyek kijelölik a fejlődés irányait, és meghatározzák az alapvető stratégiai választásokat.

Bár ezen alapelvek megvalósulása gyakran messze áll az aktuális magyar települési gyakorlattól, hosszú távú célként és fejlődési irányként mégis megfogalmazható. A Támogató Csoport ezért az önkormányzatiságnak ebben a szélesebb értelmezésében vizsgálta a településvezetést, ezek alapján jelölte ki azokat a fejlődési irányokat, amelyek felé a megfogalmazott javaslatok vezethetnek.

Bevezető összegzés

A dunaföldváriak elmondásából az a kép rajzolódott ki a Támogató Csoportban, hogy a település stabil, jó állapotban van. A kisváros helyzete és légköre nem változott meg alapvetően az elmúlt években, de sikeres pályázatok lehetőséget adtak arra, hogy megszépüljön a városkép, megújuljanak egyes városrészek, fejleszteni tudja az önkormányzat a települési infrastruktúra és a szolgáltatások egy részét.

Az is nyilvánvalóvá vált a beszélgetésekből, hogy Dunaföldvárnak nincsenek megoldhatatlan sürgető problémái, nem érzékelhetők a helyi társadalmat szétfeszítő, a település életét súlyosan zavaró feszültségek. Ugyanakkor azt is érzékeltük, hogy egyes – az elmúlt másfél évtizedben kialakult –problémák nehéz feladatok elé állítják az önkormányzatot mind az oktatás, mind a szociális szolgáltatások terén.

Érdekes tapasztalat volt, hogy a beszélgető partnerek nem tudták megfogalmazni a dunaföldvári identitás egyes elemeit sem, és szinte mindenki egyetértett abban, hogy a dunaföldvári társadalom nagyon zárt és elaprózódott, az emberek zárkózottak. Az itt lakók nem érzik magukat egy közösség tagjainak, ha csoporthoz tartozást éreznek, akkor is legfeljebb kicsiny – egymással nem kommunikáló – baráti körökről beszélnek. Bár egészében nem tűntek élő közösségnek a mai Dunaföldvár lakói, mégis nagyrészt megbecsüléssel és elfogadással beszéltek egymásról. Egyetlen törésvonal rajzolódott ki: a beszélgetőpartnerek a régi dunaföldváriakat és a beköltözőket gyakran élesen szétválasztották és szembeállították. Valószínűleg ennek is következménye, hogy számos települési szereplő gondolkodásában az új lakók bevándorlása a problémaértékelést és problématérképet szervező gondolat. Feltételezésünk szerint ennek – a hagyományosan zárt közösség mellett – egyik oka az, hogy az elmúlt két évtizedben sok olyan ember is érkezett, akiket az olcsóbb lakhatás vezetett Dunaföldvárra.

Ahhoz, hogy a bevándorlók beilleszkedése megtörténhessen, és az önkormányzat ki tudja dolgozni azokat a stratégiákat, amelyekkel az aktuális társadalmi problémák kezelhetővé válhatnak, szükséges lenne tisztázni a problémák és helyi sztereotípiák eredetét és tartalmát, és olyan problématérképet építeni, amelyben az okok és jelenségek a helyükre kerülnek. Párbeszédben, közösen kidolgozott és elfogadott problématérkép lehet olyan alap, amelyre építve át lehet gondolni és tervezni lehet az önkormányzati szolgáltatások és tevékenységek kívánatos és lehetséges irányait. Így kaphatna széles körben támogatott és megújult értelmet az „Út a munkához” program, az oktatási intézmények, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat tevékenysége, és így alakulhatna ki az a stratégia, amelyben a mainál is jobban segíthetnék a települést, a problémákkal küszködő családokat, és támogathatnák a nehéz helyzetben felnövő gyermekek társadalmi beilleszkedését és felemelkedését.

A dokumentumokból és az interjúkból az is kiderült, hogy a településvezetés odaadóan küzd a problémákkal, és lakosok megbecsülése mellett végzi munkáját. Az emberek tisztelik a vezetés munkáját és a hivatal felelős, szabálykövető tevékenységét. Ugyanakkor az Önkormányzaton belül – hasonlóan sok más magyar önkormányzathoz – az energiák nagy részét a napi gondok menedzselése köti le, és terveit alapvetően a pályázati források kínálta lehetőségek befolyásolják. A város láthatólag mindent megtesz (talán túlságosan is sokat), hogy a pályázatok adta lehetőségeket kihasználja. Ebben az egyébként a város érdekét szolgáló folyamatban egyetlen kezeletlen kockázat rejlik: a város gazdálkodási rendszere mai állapotában nem veszi figyelembe megfelelően a létrehozott vagyon jövőbeli terheit, és nem elemzi elég körültekintően a jövőben vállalható alternatívákat. Ezért a Támogató Csoport a gazdálkodási rendszer fejlesztését javasolta.

A sok új fejlesztés és terv ellenére sem rajzolódott ki olyan hosszabb távú stratégiai gondolkodás, amely összerendezhetné a problémakezelést és a fejlesztési terveket. A Támogató Csoport véleménye szerint a stratégiai gondolkodás erősítése sürgető feladat. Ugyanakkor ez nem jelenti szükségszerűen azt, hogy első lépésben reális lenne a közös jövőkép, vagy átfogó, integrált stratégia kidolgozása. Ehelyett azt lenne érdemes a városvezetésnek meggondolnia, hogy operatív stratégiai gondolkodás indításával és intézményesítésével hogyan tudná megalapozni a későbbi átfogó és hosszabbtávú stratégiai megegyezéseket.

A Támogató Csoport meglátása szerint a bizalom jó alap lehet a változtatáshoz a politikai munkában is. A kisváros természetes közegére alapozva lehetne talán olyan kapcsolatrendszert építeni a települési szereplők között, amely alkalmas lehet egyes helyi ügyek érdemi megtárgyalására, és ezen keresztül a későbbiekben a döntéshozás lassú, fokozatos társadalmasítására is. A településvezetésnek érdemes lenne mérlegelnie, mik lehetnek azok az ügyek, amelyekről hatékonyabb kommunikáció indítható, és amelyek megbeszélése során a csoportok határai, a szétválasztó sztereotípiák és problémák oldhatóvá válhatnak, - és legalább az adott üggyel kapcsolatosan - a cselekvés közösen elfogadott irányai kialakulhatnak.

Ahhoz, hogy az ilyen "ügyekből építkező” stratégia felelős párbeszédet és döntéseket eredményezhessen a Támogató Csoport véleménye szerint kulcsfontosságú lenne az, hogy az egyes ügyek megbeszélése során a résztvevők ne tévesszék szem elől a komplex összefüggéseket és reális dimenziókat. Ehhez szükséges lenne, hogy az önkormányzat mindent megtegyen annak érdekében, hogy megoldási alternatívákat dolgozzon ki, és a döntés előtt explicitté, és mindenki számára érthetővé tegye a település számára rendelkezésre álló mozgásteret és a választási kényszereket, annak érdekében, hogy amennyiben a párbeszédben résztvevők bármely megoldást kimunkálnak az éppen megvitatott témában, az a reális teherviselő képesség dimenziójában maradjon és így legalább közvetve más prioritásokkal is összemérődjenek. Így támogathatná egymást a gazdálkodási rendszer korszerűsítése, az operatív stratégiai gondolkodás intézményesítése és a társadalmi párbeszéd erősítése.

Értékelő jelentés

Települési stratégia és tervezés

Jövőkép és stratégia

A Településvezetést Támogató Értékelés beszélgetéseiből az a kép rajzolódott ki, hogy a település lakói meg tudnak fogalmazni bizonyos jövőképelemeket, amelyek szélesebb körben ismertek, részben átfednek egymással, és amelyekhez egyes csoportok reményeket fűznek. Ezek a jövőképelemek különböző szereplőkben különböző összefüggésekben jelennek meg, de nem állnak össze jövőképpé, és nem is fednek lényegileg egymásba. Az is kiderült, hogy azért sem épülhetnek ezek az elemek konzisztens jövőképpé, mert eddig nem került sor ezen lehetséges stratégiai elemek realitásának vizsgálatára és olyan stratégiai irányok elemzésére, amelyek lényegi változást hozhatnának Dunaföldvár perspektíváiban.

Jövőképet megalapozni tudó közös identitás sem rajzolódott ki beszélgetésekből. A beszélgetések során nem ismertünk meg közösen megfogalmazott identitást, vagy közmegegyezést a múlt büszkeségeiről, a közös múlt képéről, sem azokról az értékekről és dolgokról, amelyek ma összetartanák a települési közösséget. Az az általános érzet alakult ki a Támogató Csoport tagjaiban, hogy a település lakóinak alig van helytörténeti ismerete, és a helytörténet oktatása nem is szerepel a helyi tananyagban, így a következő generáció gondolkodásából is jó eséllyel kimarad. Nem alakult ki olyan élő, személyes viszonyrendszer sem az itt élő emberek között, amely a közös normák és a jelenre vonatkozó közös elképzelések érzését adhatná. Mindez azt jelzi számunkra, hogy a jövőre vonatkozó alkotó gondolkodás nem építhető közös identitáselemekre.

Érdekes tapasztalat volt a Támogató Csoport számára, hogy – bár szinte mindenki tudatában van annak, hogy – a település földrajzi helyzete nagyon kedvező, mégsem épültek erre a felismerésre olyan tevékenységek, amelyek ezt a helyzetet kihasználnák. Szerencse, hogy a település adottságai stabil előnyöket adnak Dunaföldvárnak, és nincs a település fennmaradását és jövőjét komolyan veszélyeztető tényező. Ez a körülmény időt ad a megfelelő stratégia kidolgozására.

A Támogató Csoport meglátása szerint ebben a helyzetben egyáltalán nem biztos, hogy Dunaföldvár számára az a legjobb út, ha első lépésben – az általános települési gyakorlat alapján – mindenáron egy, a közös jövőképről és átfogó stratégiáról való megegyezést próbál kimunkálni. Nem biztos, hogy itt és most a jövőkép, integrált városfejlesztési és várospolitikai stratégia megalkotása a legfontosabb és legsürgetőbb feladat. Annak végképp kevés értelme lenne, hogy a város szakértőket alkalmazzon arra, hogy egy stratégiai dokumentumot megfogalmazzanak. Ilyen dokumentumnak nagyon gyenge hatása lenne a jövőbeli döntésekre és a jelenleg szétforgácsolódott egyéni gondolatok és utak közelítésére.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a Támogató Csoport nem tartja sürgető és fontos feladatnak a mélyebb és aktívabb stratégiai gondolkodás elindítását Dunaföldváron. A fentiek inkább azt jelentik, hogy a Támogató Csoport meglátása szerint a várost előrevivő alternatíva lehetne, ha operatív stratégiai gondolkodás elindítása és intézményesítése előzné meg az átfogó, hosszabb távú stratégiai megegyezés kimunkálását. A településvezetésnek a település legfontosabb problémáinak és ügyeinek megoldására kezdeményeznie kellene olyan gondolkodási folyamatot, amely képes lehet a szereplők egyre szélesebb körét mobilizálni. A megfelelően kiválasztott és indított konkrét ügyekben benne lehet az az erő, amely képes felkelteni az érdeklődést.

A stratégiai gondolkodás és párbeszéd indításához a – a problémák mellett – a jövőkép elemekből érdemes lenne kiválasztani olyan ügyeket, amelyek sokak elképzelései között szerepelnek, elég konkrétak és közérthetőek, és amennyiben változás történik bennük, annak hatását a szereplők közvetlenül érzékelhetik. Ezek közül az ügyek közül is fontos lenne olyanokat kiválasztani, amelyekben belátható időn belül megoldások alakulhatnak ki. Az ügyek megtárgyalása során segítheti a mobilizációt és társadalmasítást olyan alternatívák felkínálása, amelyek a még apatikus potenciális szereplőket a részvételre késztetik. A konkrét települési ügyekről folytatott – szélesedő – párbeszéd tudná megmutatni, hogy mely irányokban építhetőek közös elképzelések és megegyezések. Ez a tapasztalat ezért lenne fontos Dunaföldvár vezetése számára, mert megmutatná az irányokat és megoldásokat, amelyek mentén egy átfogóbb stratégiai gondolkozás felé vezethető a formálódó települési párbeszéd.

Összefoglalva: A stratégiaalkotással kapcsoltban a Támogató Csoport meglátása szerint ebben a közegben és helyzetben Dunaföldváron azokat a konkrét ügyeket kellene megtalálni, amelyek mentén mobilizálhatók a szereplők, és olyan módszereket kellene találni, amelyek rövid távon konkrét megegyezéseket és érzékelhető eredményt hozhatnak. Véleményünk szerint az integrált települési stratégiai folyamat erőszakolása helyett érdemes lenne Dunaföldvárnak – első lépésben – az ügyekből építkező stratégiaalkotással próbálkoznia.

Társadalmi párbeszéd

Az egyes ügyekből indított stratégiaalkotási folyamat nemcsak eszköz, hanem stratégia is. Amennyiben sikerülne konkrét ügyekben a párbeszéd és részvétel felé elmozdulni, a formálódó települési párbeszédnek meghatározó hatása lehetne a helyi társadalmi kapcsolatok alakulására is. A települési ügyekről folytatatott szélesedő párbeszéd segíthetne abban, hogy a ma apró kisközösségekre – gyakorlatilag baráti körökre – tagozódott helyi társadalom kis szigetei hidakat építhessenek egymáshoz.

Ez a folyamat Dunaföldvár talán legkülönösebb sajátságát kezdhetné oldani. A Támogató Csoport számára megdöbbentő tapasztalat volt, hogy nem találkoztunk a beszélgetések során a települési közösséghez vagy bármely nagyobb részközösséghez tartozás érzésével. A beszélgetőpartnerek nem mutatták jelét az összetartozás érzésének, sem annak, hogy a település lakóit bármely szempontból egy közösség tagjainak tekintik. Ehelyett kis csoportok szoros összetartozásáról meséltek, és közben úgy tűnt, hogy a kis csoportokon belüli kohézió a közügyekkel kapcsolatos szinte teljes közönnyel párosul.

Viszonylag sok a civil szervezet Dunaföldváron, de ezek a szervezetek sem kommunikálnak egymással, nem aktívak a jövővel kapcsolatban, nem szerveződnek rendszerbe. Gyakorlatilag zárt baráti körökként működnek. Még generációs csoportok sem fogják át az adott generáció teljes skáláját. Míg a szétaprózódott társadalmi szövet általában gyengeséget jelez, Dunaföldváron ezt a gyengeséget részben egyensúlyozó erősségnek tekinthető, hogy a lakosság stabil, és az emberek nagyrészt ismerik egymást. Dunaföldvár olyan méretű kisváros, amelyben – még ilyen kiinduló helyzetben is – jó esély van arra, hogy megfelelő kezdeményezésekkel települési párbeszéd indulhasson, és fokozatosan hatékony dialógussá formálódhasson. A konkrét ügyekről megfelelően menedzselt párbeszédnek e szempontból is stratégiai jelentősége lehetne.

Átfogó tervezés

Részben az átfogó és hosszabb távra előretekintő stratégiai gondolkodás hiányának következménye a projektekre korlátozódó gondolkodás és tervezés Dunaföldváron. Bár azt is látni kell, hogy az éppen szorító igényekre és elvárásokra reagáló gondolkodás és döntések – amelyek a dunaföldvári településvezetésre és közgondolkodásra is jellemzőek – a magyar tervezési rendszert és kultúrát leképező és ismétlő módszerek. Sajnos a többi magyar településhez hasonlóan Dunaföldváron is úgy tűnik, hogy a megalapozott és felelős a stratégiai gondolkodást helyettesíti a pályázási rendszer. A Támogató Csoport véleménye szerint a lehetőségekbe kapaszkodó, pályázatorientált tervezéssel az önkormányzat aláveti magát egy hibás központi akaratnak. E pályázatorientált tervezés helyett először a kívánatos irányok meghatározására lenne szükség, majd a ténylegesen szorító szükségletek, a teherbíró képesség és meghatározott fejlesztési irányok alapján kellene szűrni a pályázati lehetőségeket.

A korábban tárgyalt települési stratégiaalkotási folyamat indítása és az átfogó önkormányzati tervezés belső rendszerének kialakítása egymással párhuzamosan végezhető tevékenység. Ráadásul olyan folyamatok, amelyek eredményei egymást erősítik és támogatják. Ezért addig is, amíg nem alakul ki egy átfogó stratégia, amely pontosan meghatározza a kívánatos irányokat, a Támogató Csoport véleménye szerint sürgető feladat lenne az átfogó tervezési rendszer átalakítása.

Első lépésként szükséges lenne mielőbb – és bármely további projekt pályázása előtt – az eddig vállalt és összes mérlegelés alatt álló projekt összefoglaló és összehasonlító elemzése. Ilyen beruházási terhek és vágyak mellett felelősen nem folytatható az a gazdálkodási gyakorlat, amely a felújítási szükségleteket maradványelven kezeli. Ehelyett szükséges lenne kialakítani azt a rendszert, amely a felújítási szükségleteket is a gazdálkodási rendszerbe illesztve kezeli, mert csak ilyen rendszer tud felelős keretet adni a szakmai koncepcióknak és azokra épülő ágazati tervezésnek.

A fentiekkel összhangban, az önkormányzati tervezési rendszer átalakítása során azt is szem előtt kellene tartani, hogy a helyi döntéshozásban csak az minősíthető vállalható projektnek, aminek nem csak egyszeri beruházási költsége teremthető elő, hanem tartósan biztosítani lehet a fenntartási feltételeit is. Új projektek esetében a mérlegelendő teher nem csak az adósságszolgálat, hanem a jövőbeli működési költségek is, amelyeket az amortizációval együtt kell kalkulálni. Amennyiben ezt nem teszi meg az önkormányzati tervezés, akkor nem artikulálja az alapvető választási kényszereket és a lehetőség szerinti dimenziókat, és nem biztosít alapot a fejlesztési alternatívák mérlegeléséhez sem.

Politikai és hivatali irányítás

Politikai munka

A települési szereplőktől hallott vélemények alapján az emberek a településvezetés és különösen a polgármester munkájával elégedettek. A beszélgetőpartnerek elismerően és pozitívan nyilatkoztak a polgármesterről. Bíznak benne, és hitelesnek tartják. A helyiek véleménye szerint a településvezetés elkötelezett és a lakosok érdekében dolgozik. Ugyanakkor a Támogató Csoportban az a kép alakult ki, hogy szerepfüggő a településvezetés. A polgármester aktív, elkötelezett, és sokat vállal magára. Ebben azonban benne rejlik az a veszély is, hogy másokat kevéssé késztet kezdeményezésre, és néhányan talán úgy érezhetik, hogy nincs is szükség az ő kezdeményezéseikre. Érdemes lenne mérlegelni, hogy bizonyos feladatok delegálása, átadása nem segítené-e olyan társak mozgósítását, akik partnerré válhatnának a településvezetésben.

A képviselő-testületi munka jól szervezett, és a munkának pontos rendje alakult ki. Minden képviselő-testületi ülés előtt egy héttel a politikai döntést igénylő ügyekben olyan munkaértekezletet tartanak, amelyen döntés nem születik, de a képviselők, a hivatal dolgozói és érintettek képviselői egyeztetnek, és megtárgyalják a döntési alternatívákat. Ezeknek az értekezleteknek egyik célja az, hogy a képviselők minden olyan háttérinformációt időben megkaphassanak, amelyek rendelkezésre állnak a döntéshez, hogy megismerhessék a szakemberek és az érintettek álláspontjáit, és az esetleg még hiányzó információk köre időben kiderülhessen. Az értekezletek másik célja az, hogy az információk közös megbeszélése és értelmezése támogassa minden képviselő döntését és konszenzusos döntések kimunkálását. A Támogató Csoport véleménye szerint a munkaértekezletek Dunaföldváron alkalmazott rendszere más magyar önkormányzatoknak is példaadó, jó gyakorlat arra, hogy a képviselők közösen határozhassák meg azoknak az alternatíváknak és információknak a körét, amelyek a felelős döntéseket megalapozhatják, és kísérletet tehessenek a konszenzus felé vezető alternatívák megtalálására.

Bár a képviselő-testület munkamenete –az elmondottak szerint – jól szervezett, mégis a beszélgető partnerek szerint a testületi üléseken egyre több politizált vita jelenik meg, és egyre erősebb a munka pártpolitikai színezete a képviselő-testületben, ami azt a veszélyt rejti magában, hogy a települési érdekekhez képest külső megfontolások is bekerülhetnek a mérlegelési szempontok közé. Ez a folyamat sajnos sok más magyar településen is tapasztalható, és kevés ellenszere van a mai politikai viszonyok között: Az átláthatóság és részvétel erősítése, és ezen keresztül a folyamatokat és a képviselő-testület munkáját pontosabban követő társadalmi közeg kialakítására van szükség.

A képviselő-testületben a helyi társadalom reprezentációja széles körű. Ugyanakkor egyes beszélgetőpartnerek úgy érezték, hogy paradox módon, az érdekek és elvárások képviselete mégsem mindig történik meg. Ennek az ellentmondásnak – a politizáltság mellett – másik oka az lehet, hogy nincs élő kapcsolat a képviselők és lakosok között. Dunaföldváron az önkormányzat kommunikációja alapvetően a döntésekről való információ terjesztésében merül ki. Aránylag ritka a társadalmi konzultáció és a közvetlen részvételi formák alkalmazása a képviselő-testületi döntéshozást megelőző fázisban. Bár ez megegyezik a magyar települések nagy részének kommunikációs gyakorlatával, mégis érdemes lenne megváltoztatásával megpróbálkozni. A kommunikáció erősítése egyrészről azért lenne fontos, hogy a képviselők ténylegesen és pontosabban értsék és képviselni tudják az őket megválasztók érdekeit és nézőpontjait a döntésekben, másrészről azért, hogy az intenzívebb kommunikáció hozzásegítse a települési szereplőket a lehetőségek, korlátok és döntési helyzetek jobb megértésében, hogy így egyre felelősebb polgárokká váljanak saját településük ügyeiben.

A váltáshoz szükséges lenne az, hogy az önkormányzat egyre következetesebben és szakszerűbben alkalmazza a társadalmi párbeszéd kezdeményezésére alkalmas technikákat. Ezek közül fontos lenne egyrészről annak a helyi társadalmi elitnek a feltérképezése, amely most nem aktív, de talán bevonható lenne, másrészről olyan ügyek és döntési dilemmák kiválasztása, amelyek társadalmi megvitatására tett próbálkozások esélyt adhatnak legalább néhány szereplő mobilizálására. A település életét zavaró ügyek megvitatása, vagy egyes kérdésekben a választási dilemmák és kényszerek hatékony kommunikálása és a véleménynyilvánítás felkínálása lehet egy első lépés, ami felkeltheti a települési szereplők érdeklődését. Amennyiben bármilyen párbeszéd létrejön, annak elemzése fogja legpontosabban megmutatni, hogy milyen irányban és milyen eszközökkel erősíthető tovább a kétirányú kommunikáció önkormányzat és települési szereplők között.

Az őszi önkormányzati választások után felálló új képviselő-testület számára az is javasolható, hogy érdemi munkája megkezdése előtt szánjon időt arra, hogy új tagjai megszerezhessék a munkájukhoz szükséges alapvető ismereteket, és a testület egyeztethesse és kialakítsa munkájának belső normáit és szabályait. Szervezett és szakszerűen levezetett formában fog majd lehetőséget nyújtani erre a Norvég Alap támogatásával kifejlesztett Képviselő-testületet felkészítő képzés, amit a TÖOSZ tud ajánlani az októberben újonan megválasztott testületeknek.

A politikai munkában fontos szerepe lehetne a civil szervezetekkel való kapcsolattartásnak is. Dunaföldváron sok aktív civilszervezet működik, mégis úgy tűnik, hogy a települési kérdések iránt e szervezetek közül kevesen érdeklődnek. Ehelyett aktivitásuk csoportos szabadidős tevékenységekre korlátozódik. Ez azért sajnálatos, mert a civil szerveződések fontos szerepet játszhatnának sok települési probléma kezelésében, amennyiben megegyezések születnének az önkormányzat és civilek együttműködési területeiről. Ezért a képviselő-testület számára a helyi civilek aktuális tevékenységeit megismerve javasolható annak áttekintése, hogy milyen lehetőségek rejlenek a civil szerepekben, a civilek aktívabb közösségépítő és politikai részvételében. A feltérképezés alapján lehetne olyan pályázati rendszert kialakítani, amelyben a kulcsfontosságú vagy a kívánatos társadalmi folyamatokat is segítő civilek önkormányzati támogatásában tükröződhetne társadalmi jelentőségük.

A hivatal vezetése

A beszélgetésekből az derült ki a Támogató Csoport számára, hogy polgármester és a jegyző szorosan együttműködve irányítja a hivatalt. Véleményünk szerint elképzelhető, hogy ebben a viszonyban és a hivatallal való kapcsolatban is bizonyos hatásköri határok tisztázása és betartása, továbbá mind több feladat delegálása nagyobb teret adhatna a hivatal dolgozóinak, és ezzel kreatívabb és lelkesebb munkára ösztönözhetné a beosztottakat.

A dokumentumok és helyi tapasztalatok azt mutatják, hogy a hivatalon belül szilárd, kialakult és kiszámítható vezetési kultúra és jogszerű munkavégzés a jellemző. A jegyző rendszeres, heti értekezletet tart az irodavezetőknek, és a fontosabb ügyekben törekszik a horizontális egyeztetésekre.

A hivatali munka négy irodára tagolt, struktúrája logikus, de egyes pontjain konfliktusos működésmódok alakultak ki. Ilyen konfliktusos elem például a szociális és gyermekvédelmi feladatok összekeveredése. E téren fontos lenne a szolgáltatások és a hatósági hatáskörök hivatalnokok közötti szétosztásának felülvizsgálata és nagyobb mérvű elkülönítése azért, hogy ne fordulhasson elő, hogy ugyanaz a személy jelenik meg megítélő, mintegy büntető, és támogató szerepben ugyanazzal az ügyféllel szemben. (pl. a szociális feladatok és a jegyzői gyámhatósági feladatok pontos szétválasztása, részletesen később) Az ilyen helyzet a közügyekben kevéssé jártas ügyfélben csökkentheti a támogató funkcióba vetett bizalmát.

Az is megfontolandó, hogy érdemes lenne-e a polgármesteri hivatalban egészében egy átfogó profiltisztítást végezni, és a hatósági és szolgáltató tevékenységeket minden lehetséges esetben szétválasztani. E kérdéskörben különösen megfontolandó, hogy a családsegítő szolgáltatást vagy más szolgáltatásokat érdemes lenne-e kiszerződni, és ezzel is segíteni a profiltisztítást. Az átlátható konstrukcióban kiszerződött közszolgáltatások esetén a szolgáltatási normák és tartalmak meghatározása, valamint az ellenőrzés megmarad az önkormányzat kezében, de mivel a szolgáltató elválik a hivataltól, a tényleges számonkérés és elszámoltatás könnyebbé válik, és ezzel az önkormányzat elvben jobban tud az ellátottak érdekképviseletére koncentrálni.

Amikor az önkormányzat különböző tevékenységeit felülvizsgálja, és meghatározza a kiszervezhető tevékenységeket, érdemes lenne megvizsgálni a DIT Kft. keretében végzett szolgáltatási tevékenységeket is, és azok egybefogásának racionalitását is ellenőrizni.

A szervezeti kérdések mellett néhány vélhetően problémás tartalmi ügy is körvonalazódott a beszélgetések során, főleg a humán szolgáltatások terén. Úgy tűnt, hogy az elfogadott szakmai és tudományos tájékozottság alapján alapvető értékválasztásokat kellene meghozni egyes ügyek kezelésében ahhoz, hogy konzisztens támogató és hatósági funkciót tudjon teljesíteni az önkormányzat. A konzisztens önkormányzati tevékenységhez az is szükséges lenne, hogy az alkalmazottak kiválasztásakor olyan embereket válasszon az önkormányzat, akik szakmailag és emberileg is hitelesen tudják képviselni az önkormányzat által meghatározott elveket. Emellett arra is szükség lenne, hogy a meghatározott elvek és szolgáltatási tartalmak teljesülésének nyomon követésére olyan teljesítményértékelési rendszert dolgozzon ki az önkormányzat, amely szembesíti mind a dolgozókat, mind a döntéshozókat a tevékenységek eredményével.

Mindezek azért lennének nagyon fontosak, mert a konfliktusos és inkonzisztens rendszer kifelé esetenként úgy jelenik meg, mintha támogató és problémamegoldó helyett sajnos csak megítélő és ügyintézői attitűd működne a humán ágazatokban, és felmerülhet egyes szereplőkben, hogy ennek a felfogás- és működésmódnak áldozativá válhatnak.

Kommunikáció

A polgármester nyitott, és keresi azokat a kommunikációs módokat és stratégiákat, amelyekkel javítani lehetne a társadalmi kapcsolatokat. Az önkormányzatnak megvannak az alapvető kommunikációs csatornái: TV, újság és weboldal. Jó, hogy a TV közvetíti a képviselő-testületi üléseket, és a honlap és az újság rendszeresen közöl közérdekű és az önkormányzati döntésekre és szolgáltatásokra vonatkozó információkat. Mégis úgy tűnik, hogy ezek a közlések nem elegendők a helyiek közügyekkel kapcsolatos érdektelenségének megtörésére és a társadalmi részvétel erősítésére.

Tapasztalatunk szerint Dunaföldváron alapvetően egyirányú kommunikáció alakult ki, ami általában nem is alkalmas a lakossági érdektelenség megtörésére. Bár az önkormányzat szándéka az aktívabb kommunikáció és a társadalmi részvételre késztetés, mégis úgy tűnt, hogy az adott kommunikációs csatornák használatának gyakorlata is az egyirányú információközlést támogatja. Így a kommunikáció nem tényleges párbeszéd önkormányzat és közösség között, hanem tudósítás, ahol a média szerepe abban merül ki, hogy információkat terítsen. A média ezt korrekten meg is teszi, de a Támogató Csoport tagjaiban az a kép alakult ki, hogy a lakosságban ennek ellenére nem tudatosulnak a kapott információk, és az önkormányzat sem juthat érdemi információhoz az emberek reakcióiról, vágyairól és az egyes kérdésekben kialakított álláspontjáról. Ezért úgy látjuk, hogy érdemes lenne végiggondolni, milyen kommunikációs stratégia és folyamatok tehetnék az emberek számára nyomon követhetővé az információkat és a helyi eseményeket, és hogyan lehetne az információáramlás másik elemét, a lakók felől az önkormányzat felé vezető csatornát kialakítani.

A Támogató Csoportnak úgy tűnt, hogy a kommunikációs csatornákat működtető személyekben valószínűleg megvan a képesség arra, hogy – amennyiben nagyobb teret kapnak – a meglévő csatornákat rendszerbe szedve következetesebben és hatékonyabban tudják azokat használni. A társadalmi párbeszédhez azonban ennél több kell: a befelé irányuló információáramlásnak is el kellene indulnia.

Ehhez egyrészről szükséges lenne az, hogy az önkormányzat többet áldozzon a professzionális társadalmi kapcsolatokra a projektek előkészítése kapcsán is, és ezeket a többi kommunikációval közös rendszerbe szervezze. A döntések előkészítése során a lehetséges alternatívák társadalmi véleményezésének bevezetése felkeltheti a polgárok érdeklődését, és esélyt adhat nagyobb érdeklődés, társadalmi felelősség és kötődés fejlesztésére. Az előzetes kommunikáció és párbeszéd segíthet a döntések szélesebb mérlegelésében és a lakossági elvárások és remények formálásában is.

Másrészről fontos lenne megtalálni azokat az egyéb kérdéseket és ügyeket is, amelyek megfelelő tálalással aktív és konkrét véleménynyilvánításra késztetnék a szereplőket, és így elindíthatnák a lakosságtól az önkormányzat felé áramló kommunikációs folyamot is annak érdekében, hogy a kommunikáció tényleges társadalmi kapcsolattartássá válhasson.

A korábban javasolt „ügyekből építkező stratégiaalkotás” is segíthet a társadalmi párbeszéd formálásában. A stratégiai fontosságúvá emelt ügyek könnyen generálhatnak érdeklődést, és amennyiben a döntés előtt marad elég idő ahhoz, hogy az emberek értesüljenek, szóbeszéddé váljon, majd ez után az önkormányzat alternatív javaslatokat bocsátana vitára: Az alternatívák felkínálása ebben az esetben is adhat esélyt arra, hogy a még apatikus potenciális szereplőket részvételre késztesse.

Hasonlóan erősen mobilizáló ügyek lehetnek a település lakóit zavaró, konfliktusos ügyek is. Amennyiben szakszerűen vezetett részvételi folyamatban kezeli a konfliktusokat a település, annak nagyon erős közösségépítő és normateremtő hatása lehet. A részvételen alapuló konfliktuskezelés során a kezdetben eltérő problémalátások és megfogalmazások közelebb kerülhetnek, s így lehetőség adódhat a mindenki számára elfogadható megoldások kimunkálására. Emellett a részvétel során formálódó álláspontok nem csak az adott ügy kezelését segíthetik, hanem megalapozhatják azt a gyakorlatot is, hogy bizonyos kérdésekben a társadalmi párbeszéd lehet a módszer a megoldások kialakítására. A tervek, ügyek és konfliktusok megbeszélésére létrehozott eseti fórumok, amelyek lehetőséget adnak a résztvevőknek arra, hogy véleményüket, félelmeiket és álláspontjukat ütköztethessék konkrét kérdésekben, sokaknak az első pozitív tapasztalatokat nyújthatnák a helyi demokrácia közvetlen formáinak működéséről. Ilyen tapasztalatokra egy későbbi szélesebb párbeszéd már könnyebben építhető.

Látni kell azonban azt is, hogy amennyiben Dunaföldvár úgy dönt, hogy fontosnak tartja a társadalmi párbeszéd erősítését, akkor az önkormányzatnak többet kell áldoznia pénzben és odafigyelésben is a professzionális társadalmi kapcsolatok kiépítésére. Ehhez stratégia kell, megfelelő személyek és olyan kommunikációs csatornák és fórumok kialakítása, amelyek támogatni tudják a párbeszédet.

Ebben az összefüggésben a kommunikációs csatornákkal kapcsolatban fel kell vetni azt is, hogy a kommunikációs eszközök kiadói jogaival összefüggő jogi szerkezet magában hordozza az intézményes kockázatot a közszolgáltatás kiegyensúlyozottsága és a pártatlanság tekinttében. Ennek ellenére a beszélgetésekből az a határozott benyomásunk, hogy a gyakorlatban a felügyeleti szervek részéről maximális a függetlenség megvalósítására és biztosítására irányuló szándék, és a műsort készítők élnek ezzel a lehetőséggel. A véleményekből az derült ki, hogy az önkormányzat nem használja a ki a függelmi viszonyt a tájékoztatás tartalmának befolyásolására, de mivel ebben a rendszerben az intézményes kockázat fennáll a függetlenség csorbítására, ezért – még az aktívabb kommunikációs stratégia elindítása előtt – érdemes lenne a rendszer átalakításán elgondolkodni.

Közszolgáltatások

A közszolgáltatások terén nem törekszünk átfogó kép megfogalmazására, kizárólag azokat az ügyeket említjük, amelyekkel kapcsolatban a Támogató Csoport valamely javaslatot tudott megfogalmazni.

Fizikai infrastruktúra

A településvezetés tiszteletre méltó kitartással igyekszik folyamatosan bővíteni és javítani az infrastrukturális szolgáltatásokat. Fontos eredmény, hogy az út-, víz- és csatornahálózat is fejlődik, ugyanakkor sajnálatos, hogy nem látszik biztosítva a meglévő infrastruktúra folyamatos állagmegőrzése és a szükséges felújítások megfelelő ütemezéséhez szükséges forrásfedezet. Az állagmegőrzés és ütemezett felújítás halasztása nem csak az üzemeltetési kockázat növekedését eredményezi, hanem folyamatosan növekvő és bármeddig nem halasztható hátralékot képez, amivel egyszer – a véltnél jóval hamarabb – az önkormányzatnak szembe kell majd néznie.

Ezzel a problémakörrel kapcsolatban a Támogató Csoport véleménye szerint lépéskényszerbe került az önkormányzat. Mindenképpen meg kell fontolni a gazdálkodás tervezésének átalakítását olyan rendszerre, ami folyamatosan kalkulálja – és ütemezetten képes megteremteni – a vagyon állagmegőrzésére és fejlesztésére szükséges forrásokat.

Út- és vízhálózat e szempontból elvben azonos, de kezelési lehetőségeiben részben eltérő problémát vet fel. Az úthálózattal kapcsolatban azt kell kiemelni: míg jó hír az, hogy az elmúlt években épített új utak lényegesen javították a települési környezet minőségét, a rossz hír az, hogy az elkövetkező években lényegesen növelni fogják a költségvetés útkarbantartási költségeit is. E költségek fedezetének megteremtéséről mielőbb gondoskodni kell a helyi költségvetési gazdálkodás keretében.

Szintén kulcskérdés a karbantartás és felújítás kezelése a vízszolgáltatás terén, de ebben a közműágazatban a díjképzésbe kellene beépíteni a fedezetet. A Támogató Csoport információja szerint Dunaföldváron a vízdíj nem költségfedező abban az értelemben, hogy a díjbevétel nem fedezi a meglévő vízhálózat fizikailag is szükségessé váló felújítását, illetve a házi bekötések és csatlakozások ütemezett cseréjét. Fenntartható vízszolgáltatáshoz ezeknek a költségelemeknek a fedezetét be kellene építeni a vízdíjba. A testületnek tudomásul kell vennie, hogy itt egy elmaradást pótolnia kell, mert ebben a formában a jelenlegi díjképzés nem felel meg a jogszabályoknak, ami az egész képviselő-testület felelőssége. Ezzel kapcsolatban azt is látni kell, hogy bár a döntés fájdalmas, ezen a döntésen a magyar települések nagy része túl van, és a politikai ár ellenére bevállalta.

Humán ágazatok

A humán szolgáltatások terén tapasztalható feszültségek és problémák Dunaföldváron két – egymással részben összefüggő – közszolgáltatási terület és intézményegyüttes köré csoportosíthatók: az oktatási és a szociálisan rászorult rétegekkel foglalkozó intézmények köré. Az összefüggések ellenére ezt a két területet itt külön tárgyaljuk. Először a társadalmi problémákat és az ezekkel foglalkozó szervezeti egységek munkáját tárgyaljuk, majd az oktatás kérdését, amelyben természetesen a társadalmi problémák is megjelennek, de más szakmai kérdésekkel is kiegészülnek.

Társadalmi problémák és a szociális ellátórendszer

Érdekes tapasztalata volt a Támogató Csoportnak, hogy míg Dunaföldváron a települési szereplők által megfogalmazott társadalmi problémák nem voltak olyan élesek, mint amiket sok más településen lefolytatott interjúk során hallottunk, a szociális ellátórendszerrel kapcsolatos kétségek és kritikák erősebben rajzolódtak ki a szokásosnál. Így a legfontosabb kérdésnek azt tűnt, hogy pontosan mi állhat ennek a helyzetnek a hátterében.

A dokumentumok és beszélgetések tapasztalatai alapján két alapvető problématerület körvonalazódott. Az egyik problématerületet a problémalátás és elemzés gyengeségeiben tudtuk lehatárolni, míg a másikat az aktuális önkormányzati szolgáltatások és tevékenységek gyengeségeiben látjuk. Érdemes a két területet külön-külön is végiggondolni.

A fentiekben már említettük azt a benyomásunkat, hogy Dunaföldvár társadalma nagyon szétaprózódott. A beszélgetésekből úgy tűnt, mintha a helyi társadalomban magányos harcosok és zárt baráti körök élnének egymás mellett, anélkül, hogy érdemben kommunikálnának bármely helyi jelentőségű ügyről. Emellett még egy erős határvonal rajzolódott ki, amely a régi Dunaföldváriak és a „beköltözők” között húzódik, és amelyet minkét oldal erősen érzékel. Ebben a közegben nem volt meglepő tapasztalat, hogy a települési szereplők problémalátása nagyon eltérő: Eltérő módon látják az emberek a különböző helyi jelenségeket, eltérő módon fogalmazzák meg a problémákat, és eltérő módon keresik az őket zavaró ügyek okait. Logikus következménye ez annak, hogy a különböző csoportok a helyi ügyekről nem kommunikálnak, így a jelenségeknek csak egy részét érzékelik, és a helyzet megértéséhez szükséges információknak csak egy részét ismerik. Természetes módon az információk közötti réseket a szereplők gyakran sztereotípiákkal és előítéletekre épített következtetésekkel töltik ki: Az így kialakuló olvasatok közötti feszültségek a konstruktív megoldások ellen dolgoznak. Sajnálatos jelenség az is, hogy ebben a társadalmi térben az önkormányzat emberei is alapvetően csak saját társadalmi rétegük és csoportjuk részleges tudására képesek problémalátásúkat és problémamegoldó tevékenységüket alapozni.

A Támogató Csoport véleménye szerint alig van esély arra, hogy a nehézségekkel küszködő rétegek problémáira hatékonyabb válaszokat tudjon adni az önkormányzat és a helyi szervezetek anélkül, hogy a problémákat pontosabban megismernék és elemeznék. (Érdekes módon a helyi szakmai és politikai dokumentumok is jelzik, hogy erre szükség lenne, de eddig átfogó elemzés mégsem történt.) Az elemzésben ugyan fontos szerepet játszhatna tendenciák szakmai és tudományos elemezése, de legalább olyan fontos lenne az érintettek közötti párbeszéd, amelyen keresztül a releváns információk összegyűjthetőek lennének, és – a teljesebb kép alapján – a szereplők problémalátása közelíthető lenne. A szakmai elemzés és párbeszéd együttesen vezethetne a helyzet – az aktuális folyamatok (lecsúszás, kirekesztés, normaszegések, agresszió) és szolgáltatások viszonyrendszerének – megértéséhez is. Bár ilyen típusú elemzésre még nem volt példa Dunaföldváron, véleményünk szerint csak az összefüggések ilyen elemzése alapján történhet meg a szolgáltatás illesztése a problémákhoz.

Természetesen a Támogató Csoportnak nem volt alkalma a helyzet mélyebb elemzésére, a dokumentumokból és beszélgetésekből azonban így is körvonalazódott néhány fontos feltételezés a másik témára, az önkormányzati tevékenységek gyengeségeire vonatkozóan is.

Egyik problémát a Támogató Csoport tagjai a hivatal szervezeti rendjében vélték felfedezni. A beszélgetések során arra a megállapításra jutottunk, hogy a szociális ügyintéző, jegyzői gyámhatóság és gyámhivatal funkciói nem kívánt mértékben összeérnek. A szociális ügyintéző és a jegyzői gyámhatóság feladatai némileg összekeveredtek, még a gyámhivatal vezetőjéhez jegyzői hatáskörben lévő feladat került, annak ellenére hogy a gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az egyes szervek feladatait pontosan lehatárolja. A szociális ügyintéző ellát gyermekvédelmi ügyeket, a gyámhatóság szociális ügyeket, még a gyámhivatal vezetője jegyzői hatáskörben hagyatéki ügyeket lát el. Ennek valószínűleg logikus oka az, hogy egy munkakör nem töltené ki az alkalmazottak munkaidejét. Bár ez fontos szempont, mégis érdemes lenne meggondolni, hogy szét lehet-e választani ezeket a szerep és feladatköröket, vagy legalább annyit biztosítani, hogy a támogató és megítélő funkciók személyekben is szétvalljanak. Ez azért lenne fontos, hogy ne alakuljon ki érdekellentét a szerepek között és a polgárok is megtarthassák bizalmi viszonyukat az ügyintézőkkel szemben. Hiszen az állampolgár bizalma szükséges ahhoz, hogy a támogatási és segítő funkciókat megfelelően lehessen biztosítani, és az önkormányzat igazán segíteni tudjon. A személyes, biztos kapocs és bizalom elengedhetetlen feltétele a támogató munkának. A hatósági funkció gyakorlása gyakran azt jelenti, hogy a hivatal dolgozója megítél és esetenként olyan döntést hoz, amely ellenérzéseket szül egyes szerepelőkben. Amennyiben ez a két funkció ugyanazon a személyen keresztül jelenik meg ronthatja a támogatási funkció eredményességét.

Hasonló ellentmondást véltünk felfedezni a Családsegítőben is. A hatósági funkció gyakorlása távolságot eredményezhet az ellátottaktól, mert az emberek képzeteiben menthetetlenül összekapcsolódik a támogató és megítélő hatósági funkció. A rászorult családok életében a bizalmi kérdések nem finom részletek, hanem kulcskérdések, különösen akkor, amikor az ellátottak úgy érzik, hogy a megítélő hatósági funkció került előtérbe az – egyébként őket támogatni hivatott – szervezet működésében. Nem kérdés, hogy a szociális ellátórendszer rendszer alappillére hiányzik, amikor nincs bizalom a családsegítővel szemben. Ennek a problémának a kezelése sürgetően szükséges lenne mind szervezeti, mind személyi vonatkozásban is. Összefoglalva: sajnos a bizalmi és támogató szerep gyengeségei a szociális szolgáltatásokban általánosnak tűntek Dunaföldváron.

A szociális szolgáltatások megismerése során – az előző problémakörrel szoros összefüggésben – még egy olyan problémagóc körvonalazódott, aminek kezelése szükséges, operacionális, szervezeti és személyi vonatkozásban is. Úgy tűnik, eddig nem történt meg a családsegítő és a többi szociális szolgáltató funkció értékalapjainak és megközelítéseinek egyeztetése és illesztése. Az elvi alap elfogadása lehetne az elmaradhatatlan első lépés, amelyre konzisztens önkormányzati tevékenységet lehetne építeni, és a törvényi szabályozásból levezethető kötelező feladatokon túlmenően a település sajátosságainak megfelelő szakpolitika, az azt alátámasztó eljárási célok és eszközök megfogalmazhatók lennének.

Ahhoz, hogy ilyen közpolitikai folyamat alakulhasson, elsősorban arra lenne szükség, hogy szakmailag megfelelően felkészült és megfelelő érzékenységgel dolgozó vezetőket válasszon az önkormányzat, akik közmegelégedésre képesek munkájukat végezni. Ebben a kérdéskörben mérlegelhető továbbá, hogy kiszerződéssel is javítható egyes szolgáltatások minősége, szakmaisága, és hatékonysága.

Oktatás

A beszélgetésekből az a kép rajzolódott ki, hogy a lakók alapvetően elégedettek a közoktatási szolgáltatásokkal, bár a megindult integráció már termelt bizonyos feszültségeket. Noha a beszélgetőpartnerek nem jelezték problémaként, a Támogató Csoport mégis problémásnak látta, hogy nem fedezhető fel tervezett összhang a helyi oktatási stratégia, társadalmi folyamatok és társadalmi célok között. Úgy tűnt, hogy az oktatási intézmények irányításában – szigorúan technokrata felfogásban – kizárólag a szűken vett tanítási tevékenységek és célok mérlegelése történik meg, pedig az oktatási intézményekben láthatóan megjelennek a társadalmi feszültségek és problémák tünetei, és ezek azok az intézmények, amelyek sok más településen kulcsszerepet tudnak játszani a települési normák és életminőség erősítésében.

A jelenlegi helyzetben nagyon fontos lenne, hogy a helyi oktatási stratégiát ne csak az oktatási célokon, hanem a szocializációs célokon keresztül is mérlegeljék. A gyerekek a helyi társadalomban élő problémák hatásait minden nap behozzák az iskolába. A településeken az iskola az a hely, ahova biztosan benyomulnak a helyi társadalmi problémák, és általában nagy kihívás ezeknek a problémáknak a kezelése az iskolán belül. Általános tapasztalat szerint azok a települések tudnak sikeresek lenni, ahol olyan megoldásokat tudnak találni az iskolákban, amelyek a települési társadalmi folyamatokra is visszahatnak. Reményt adó lépés ebből a szemszögből, hogy az összevont oktatási intézményben elindult a kompetencia alapú oktatásra és kooperatív technikák alkalmazására való áttérés. Az új módszereknek várhatóan pozitív hatása lesz az iskolai légkör és szocializáció alakulására.

A beszélgetésekből érzékelhetővé vált, hogy a dunaföldvári iskolákban problémát jelent a nehezen kezelhető gyerekek néhány, egyébként kis csoportja, mert az általuk generált konfliktusok nehezítik a pedagógus munkáját és a többi gyerek helyzetét, a tanulási folyamatot. Fontos megjegyezni itt, hogy bár az iskolai problémákat egyes szereplők a roma gyerekekhez és családokhoz jelenlétéhez kapcsolják, a konfliktusok egy részéhez nincs köze se a roma, se a társadalmilag lecsúszó családok gyermekeinek. E körülmény nyilvános tisztázása része lehetne a helyi előítéletek elleni küzdelemnek.

A roma családokhoz kapcsolódó iskolai problémák kezelésére a korábbi roma referens alkalmazása pozitív próbálkozásnak tekinthető. A megoldás gyengesége a nem elég pontosan meghatározott feladat és hatáskör, és a kijelölt személy szakértelmének hiánya volt.

A Támogató Csoport véleménye szerint a korábbi roma referensnél jobb megoldást jelenthet az iskolai gyermekvédelmi felelős alkalmazása. A tapasztalatok is jól mutatják, hogy e szerepre mindenképpen komoly gyakorlattal és szaktudással rendelkező embert kell találni. Az is biztos, hogy erre a tevékenységre áldozni kell, hiszen a krízisjelző rendszer egy fontos eleme. A jelenlegi iskolai gyermekvédelmi felelős gyakorlatilag egy iskolai szociális munkás feladatkörében dolgozik. Ehhez a munkakörhöz meggondolandó, hogy nem lenne-e jobb, ha nem az iskola lenne a munkáltatója, hanem az önkormányzat, és hosszú távú szerződés erősítené a pozícióját. Az is meggondolandó, hogy érdemes lenne-e asszisztensként mellé akár szakképzetlen, a korábbi roma referenshez hasonló munkaerő alkalmazása, aki azokat a kevésbé éles feladatokat át tudná vállalni, amelyekben nem kell mindaz a szaktudás és tapasztalat, amellyel a gyermekvédelmi referens rendelkezik.

A gyermekvédelmi referens vagy szociális munkás alkalmazása fontos előrelépés és megőrzendő újítás, a Támogató Csoport véleménye szerint azonban nem kellene itt megállni. Fontos lenne az egész oktatási stratégia átgondolása és az, hogy az oktatási stratégia kialakításánál a szocializáció is megjelenjen célként, hogy e cél megvalósítása érdekében a feladat, szemlélet és szaktudás az egész stratégiában megjelenjen. Ennek logikus következménye lehetne, hogy a szocializáció az egész nevelési folyamatba beépülne célként, és ezzel együtt a szocializációs munkát nem csak egy-egy kijelölt személyre hárítaná a rendszer, hanem az ilyen irányú készségeket az egész tantestületben elvárásként fogalmazná meg és fejlesztené.

A humán szolgáltatási rendszer összehangolása

Az egyes szolgáltatások javítása mellett fontos lenne az egyes szolgáltatási ágak egymáshoz való viszonyának és összefüggéseinek tisztázása is. Az aktuális gyakorlat szerint a szolgáltatások összehangolására vannak fórumok, egyeztető megbeszélések (egyeztetések, esetmegbeszélések), az összehangolás mégis gyenge marad. Mindaddig nem is működhetnek hatékonyan ezek a fórumok, ameddig láthatóan különböző, gyakran konfliktusos értékek alapján dolgoznak az egyes szereplők. (családsegítő, pedagógus és szociális munkások) Ennek ellenére nem láttuk jelét annak, hogy egységes szemlélet és stratégia kialakítására lépéseket tett volna az önkormányzat.

Meglátásunk az, hogy a probléma megjelölése (nem együttműködő szülő vagy partner) nem stratégia. Ehelyett a probléma elemzésével kellene a stratégiai gondolkodást elkezdeni.

A másik probléma, mint korábban már említettük, hogy Dunaföldváron a széttagolt társadalmi szövet és ezzel együtt elaprózódott helyi tudások komoly akadályát képezik annak, hogy a település társadalmi folyamatainak teljes és valós képe összeállhasson a döntéshozók fejében. Ezen olyan elemzéssel lehetne javítani, amely minden szereplőnek lehetőséget ad, hogy véleményét, sérelmeit és elvárásait a többiekkel megossza. A részvétellel megszervezett elemzés és a rétegeken és csoportokon átívelő következtetések kidolgozása sürgető feladat Dunaföldváron annak érdekében, hogy a települési társadalmi folyamatok és a humán szolgáltatási ágak közötti összefüggések kiderüljenek, és a szereplők közös értelmezést dolgozzanak ki arról, hogy a települési folyamatok hogyan alakulnak, és a közszolgáltatások milyen irányba befolyásolják a negatív folyamatokat. Csak az összefüggések ilyen elemzése alapján történhet meg a szolgáltatás illesztése a problémához.

A kívánatos stratégiák mellett a jóléti szolgáltatások tervezésénél figyelemmel lenni az igények és a fenntartható működés kereteinek összhangjára is. A formálódó stratégia sarokpontjairól a vágyak mellett a kiegyensúlyozott és fenntartható gazdálkodási szempontokat is figyelembe véve kellene döntenie az önkormányzatnak. Fontos, hogy az önkormányzat annyit vállaljon, amennyi úgy fér bele a költségvetésébe, hogy nem megy a többi kötelező feladat rovására. Ennek alátámasztására érdemes számításokat végezni és a számítások alapján a megalapozott döntéseket hosszú távú perspektívában meghozni. Amennyiben pályázati lehetőség kínálkozik egyébként is kívánatos szolgáltatásbővítésre, javasoljuk, hogy nagyobb döntések előtt a pályázati rendszer által megkövetelt előzetes hatásvizsgálatoknál komolyabb előzetes számítások alapján elemezze és mérlegelje az önkormányzat a felmerülő elképzeléseket.

Záró gondolatok

A Településvezetés Értékelése, amit a Támogató Csoport ebben a jelentésben összefoglalt, nem fogalmaz meg sem rendszerezett problémaelemzést, sem a jövőre vonatkozó stratégiát. Kérdéseket vet fel a település számára, amelyeket érdemesnek találunk továbbgondolni.

A települési szereplők közösen tudják eldönteni, hogy problémáikat milyen rendszerben rendezik, rangsorolják, és megoldásukra milyen irányba indulnak.

Ehhez az úthoz a jelentésben megfogalmazott javaslatok nem megoldásokat adnak, hanem csak lehetséges kitörési irányokat jeleznek. Olyan menü-kezdemény elemeinek tekinthetőek, amelyek közül a település választhat, kidolgozhatja, vagy más hasonlóan fontos elemekkel egészítheti ki egy formálódó településfejlesztési és közösségépítési stratégiában.

Ez a jelentés csak a Támogató Értékelést zárja le. Jó esetben ez a pont egy szélesebb és intenzívebb társadalmi párbeszéd és egy hosszú változási folyamat kezdete.